Pokoljárás? Nem! Kilométerben fizetett megváltás

Abban ugyan nincsen teljes körű egyetértés a sokat látott maratonisták között, hogy a budapesti maraton lenne a legszebb Európában, ám vitán felül áll, hogy hét határon a legmagányosabb.

Dehogyis össztársadalmi örömünnep, aminek alkalmából boldog-boldogtalan elemózsiát pakolva az utcára és az erkélyekre sereglik üvölteni, zenélni és skandálva tapsolni. Inkább mániákus csodabogarak gyülekezése, azoké, akiknek nincs jobb dolguk, mint fél napra lebénítani a budapesti utakat. Akik megengedhetik maguknak.

– Mi ez a csönd?! – rivall oda nevetve a pálya szélén feszült némaságban várakozó szurkolóknak a 42. kilométernél egy adrenalintól megrészegült futó, mielőtt elérte a célvonalat. Ilyet még az óbudai szakaszon sem pipált, pedig ott általában csoda, ha áll egyáltalán valaki. A megszólított nézők barátságos tekintettel somolyognak: nem rosszból hallgatnak, egyszerűen idehaza ez van szokásban. Aki miatt eljöttek, azért a vérüket is adnák, na.

Pedig egész úton van mit nézni.

Hiszen aligha létezik bensőségesebb társaság, mint a maratoni távra rajtoló 4-es mezőny. Az a több száz ember, aki eleget számolta a lépéseit az év többi hetében ahhoz, hogy teljesítse a 42,2 kilométeres távot, de annyit azért mégsem, hogy három és fél óra alatt le is fussa.

Monoton ritmusban veri a talpuk az éjjeli eső után száradó aszfaltot a gyöngyház fényű őszi ég alatt. Nem szólnak egymáshoz, mégis történeteket mesélnek. Nem pontosan érteni őket, de az biztos, hogy fájdalmasak. Úgy vannak ők, a néma elbeszélők, mint a varázslatban: át kell menniük a másik világba, hogy megtörténjen velük a csoda, és feloldozást nyerjenek. Oda, ahol letehetik minden szerepüket és szorongásukat. Ahol csak a lépteik számítanak. Különben minden mindegy. Hogy mit követett el. Hogy hányat szült. Férfi-e vagy nő. Hogy nem bír a tükörbe nézni. Hogy mindig mindent elfelejt. Hogy időnként csal. Hogy túl keveset szól. Hogy túl harsány. Hogy hálátlan az anyjához. Hogy képtelen szeretni a lányát. Hogy feleslegessé vénült. Pokoljárásnak hangzik, az biztos. Pedig nem az. Kilométerben fizetett megváltás.