Négyszintes lakóházat vett célba az orosz rakéta, három ember meghalt Harkivban
Három ember életét vesztette és tízen megsebesültek az Északkelet-Ukrajnában fekvő nagyváros, Harkiv Holodnohirszkij kerületében egy éjszakai orosz rakétatámadásban. A Kelet-Ukrajnában lévő Dnyiprót kedd reggel ért orosz csapásokban pedig egy ember megsebesült, megrongálódott több lakóépület és a közlekedési infrastruktúra.
Harkivban orosz rakéta csapódott egy négyszintes lakóházba, az épület egyik lépcsőháza összeomlott, a romok alól eddig három holttestet emeltek ki a katasztrófavédők – tette közzé Oleh Szinyehubov katonai kormányzó és Ihor Terehov polgármester kedden reggel a közösségi médiában. A mentés folytatódik. Az egyik egészségügyi intézmény négy betege megsebesült az orosz dróntámadásokban a nyugat-ukrajnai Hmelnickij megyében – tudatta Szerhij Tyurin katonai kormányzó a Telegramon.
A légierő parancsnokságának jelentése szerint hétfő estétől kedd reggelig az orosz hadsereg 5 ballisztikus rakétát, 9 Banderol típusú cirkáló lőszert, valamint 108 csapásmérő és álcadrónt vetett be ukrajnai célpontok ellen. Az előzetes adatok szerint a légvédelemnek 88 drónt sikerült megsemmisítenie. Tizenhét helyszínen találatokat rögzítettek, hét esetben pedig roncsok lezuhanását észlelték.
Ezt is ajánljuk
Volodimir Zelenszkij: Ukrajnát nem értesítették a partnerei az egyik orosz rakétatámadás előtt
Brüsszelben újraosztanák az uniós milliárdokat, Magyarországnak is meg kell küzdenie értük
Donald Trump szankciói miatt Brüsszel Washingtonnal is szembefordulhat a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság védelmében
Észak-Macedóniában építhet autópályát a STRABAG és a Duna Aszfalt konzorciuma
Nemsokára megműtik XIV. Leó pápát, várhatóan jövő hét közepéig ápolják kórházban











