Több mint száz ember vesztette életét egy hajótörésben Dzsibuti partjainál
A halottak között 15 gyerek is van.
Llegkevesebb 139 ember meghalt és 84-en eltűntek egy hajótörés során Dzsibuti partjainál – jelentette be az ENSZ Nemzetközi Migrációs Szervezete (IOM) vasárnap. A tájékoztatás szerint a szerencsétlenség péntekre virradóra történt és a halottak között 15 gyerek is van. Úgy tudni, a bárka fedélzetén 305-en voltak, és az eddigi összesítések szerint 82 ember élte túl a balesetet.
A túlélők azt mondták, a hajó Dzsibutiból indult Jemen felé, a szerencsétlenség pedig a Dzsibuti déli részén fekvő Obok kikötővárosnál történt. Folytatódik a keresés további túlélők után.
Alexandre Coissac, az IOM dzsibuti irodavezetője elmondta, hogy a szervezet munkatársai a helyszínre érkeztek, hogy segítséget nyújtsanak a mentésben. Mint mondta, a tragédia jól mutatja, milyen veszélyek várnak azokra az emberekre, akik gazdasági lehetőségek reményében vágnak neki a Dzsibutiból Jemenbe vezető útnak.
Évente több tízezer afrikai kísérel meg átkelni a tengeren Jemenbe, ahonnan többségük a Perzsa-öböl menti államok felé utazik tovább munkát keresni. Az ENSZ adatai szerint 2023-ban csaknem 97 ezer ember érkezett az Afrika szarvának nevezett régió országaiból Jemenbe. Az útjukat megszervező embercsempészek gyakran túlzsúfolt lélekvesztőkön szállítják át őket a Vörös-tengeren vagy az Ádeni-öblön.
Az IOM kiemelte azt is, hogy a Jemenben dúló harcok miatt a partot érők nehézségei nem érnek véget, hanem új veszélyekkel is szembe kell nézniük.
A szervezet adatai szerint tavaly több mint 900 ember veszett oda az út során.
Ezt is ajánljuk
Sem az ukránoknak, sem az oroszoknak nem szólt Donald Trump az energetikai tűzszünetéről
Halálos áldozata is van a rijádi nemzetközi repülőtér ellen végrehajtott vasárnapi támadásnak
Taiz körül zajlik a jemeni háború egyik legfontosabb csatája, súlyos vereséget hozhat Rijádnak
Trump „gazdasági ösztönzőkkel” venné rá a Putyin-rezsimet a korlatozott energetikai tűzszünetre
Őrizetbe vették a Lengyelországban azt a férfit, aki a gyanú szerint merényletet tervezett Donald Tusk ellen











