„Nem jöttem le a szerről, de a Tisza sikere nekem már csak egy kellemes büszkeség”
Interjú Deák Boldizsárral, a párt egri társalapítójával és korábbi alelnökével.
Igen pörgős életutat járt be: Kolozsváron született, majd Keszthelyen át ért Egerbe, ahol sokáig kereskedőként ismerték.
Erdélyben születtem, Kolozsváron, 1965-ben költöztünk át Magyarországra. Édesapám építészmérnök volt. Ott még két év gimnáziumot kijártam, majd miután édesapám Keszthelyen vett egy lakást, itt fejeztem be a középiskolát és érettségiztem. Aztán 1967-ben elvittek katonának, két évet húztam le 1969-ig, majd a Mélyépítő Tervező Vállalatnál kezdtem dolgozni. Egerbe egy munka kapcsán kerültem, itt ismertem meg a feleségemet, és le is telepedtem. Vállalkozó lettem, rengeteg mindennel foglalkoztam, főleg kereskedelemmel. Sokan emlékezhetnek még az elsők között megnyitott kerecsendi raktáráruházunkra vagy a Deák-Sport boltra.
A politika útjára mikor lépett? A Fideszben kezdte, ha jól tudom.
Mindig is érdekelt a politika. Egerben 2006 és 2010 között voltam önkormányzati képviselő fideszes színekben, amikor még Demeter Ervin felelt a párt részéről az itteni régióért. Az egri Fideszben azonban akkoriban olyan sok belső csatározás történt, hogy a helyi szervezetet végül feloszlatták – jómagam emiatt már korábban kiléptem, a ciklus hátralévő részét függetlenként csináltam végig.
A Fidesz után meglepő kanyar következett: Schmuck Andor közelében tűnt fel.
A 2010-es választások környékén megkerestek a Schmuck-féle Tisztelet Társaságától és felkértek az országos kampányuk vezetésére, mert tudták, hogy Egerben korábban aktívan vettem részt a fideszes pártépítésben. Felkerültem az országos listájukra is, de végül nem szerepeltünk jól, egy százalék alatt maradtunk.

Fotó: Ilyés Zalán / Népszabadság
Mennyivel ezután jött a Tisza Párt alapításának gondolata?
Jó pár évvel később, 2019 környékén összefutottam egy régi ismerősömmel, Szabó Attilával, s elhatároztuk, hogy csinálunk egy új alakulatot. Ez lett a Tisztelet és Szabadság Párt. Azért lett ő az elnök, mert az egri Dobó utcai ingatlanjába jegyeztük be a szervezetet, de a tíztagú alapító gárdából nyolc embert én hoztam. A párt programját is én írtam meg, s jómagam töltöttem be az alelnöki posztot. A nevet a Tisztelet és Szabadság Párt rövidítéséből képeztük, így lett rövidítve TISZA, kicsit a történelmi Tisza-családra, Tisza Kálmánra és Tisza Istvánra is utalva.
Közben volt egy népszerű rádiója Egerben, amit állítólag nem teljesen önszántából adott el.
A Rádió Eger tulajdonosa voltam, tizenhat családnak adtunk munkát, jól működött a szerkesztőség. Aztán úgy hét-nyolc éve az egyik nap megszólalt a telefonom. A titkárnőm kapcsolta egy kormányközeli médiacég képviselőjét, aki közölte: másnap Egerben van, találkozzunk. Bejött a rádióba, leült, és egyenesen kimondta: „Deák úr, megvesszük a rádióját.” Megkérdeztem, mi lesz, ha nem adom? A válasz az volt: „Akkor is megvesszük.” Mészáros Lőrinc-féle körök vették át a technikát és a frekvenciát. Volt bennem egyfajta ellenállás, gyomorgörcs, de láttam, hogy ez egy országos tendencia, mindent felvásárolnak. Mit tehettem volna? Nem lehetek Dobó István, hogy karddal álljak ki a stúdió elé.
Viszonylag gyorsan kilépett a Tisza Pártból, miután feltűnt a színen Magyar Péter. Miért volt erre szükség?
Saját elhatározásomból léptem ki, mert nem akartam, hogy miattam támadják a pártot, vagy épp annak vezetőjét. A munkám során megtanultam, hogy bizonyos dolgok terhesek lehetnek egy politikai mozgalomnak, ezért inkább a háttérbe húzódom, s ma Tisza Sziget-tagként segítek, ahol kell.
Elmondható, hogy mi az a „sötét folt” a múltjában, amit előáshattak volna ön ellen?
Nem akarok titkolózni, ráadásul ez már korábban is napvilágra került, amikor a fideszes kormányoldalról megpróbáltak mindent kiásni, amivel megrendíthetik a Tisza népszerűségét. Ötvenöt évvel ezelőtt, huszonkét évesen egy meggondolatlan hülyeséget csináltam nem egészen józanul, amiért kaptam 10 hónap fogházat. Ezt harmadolták, elengedték az utolsó három hónapot, így szabadultam korábban, s a rendőrség szinte azonnal megjelent a lakásomon. Friss házas voltam. Beidéztek, s kijelentették: ha nem írom alá a III/III-as vagy III/II-es beszervezési nyilatkozatot, akkor visszavisznek, és le kell ülnöm a fennmaradó egyharmadot. Két év múlva aztán sikerült kikeverednem ebből a hálóból. Ez sosem volt titok, de egy induló pártnál ezt azonnal a lejáratásra használták volna fel.

Fotó: Ilyés Zalán / Népszabadság
Hogyan talált egymásra az egri Tisza Párt és Magyar Péter?
Láttam a 2024-es márciusi Partizán-interjút Magyar Péterrel. Nagyon szimpatikus volt, amit mondott. Később látszott, hogy mozgalmat akar építeni, de még nem döntötte el, milyen jogi formában. Mivel nekünk ott volt a teljesen tiszta, régóta működő, bejegyzett pártunk a blikkfangos TISZA névvel, írtam neki egy e-mailt, felajánlva a lehetőséget.
Válaszolt az e-mailre?
Közvetlenül nem kaptam választ, de valószínűleg naponta több ezer levelet kapott. Szabó Attila azonban nem hagyta annyiban, és a március 15-i budapesti rendezvényen, az Andrássy úton személyesen ment oda hozzá, elmondta neki, hogy itt van a pártunk, készen áll. Ezután megbeszéltünk egy találkozót a fővárosi Körszállóban. Ott ültünk le, és írásban átadtam a helyemet Magyar Péternek, így ő lett az alelnök. Később aztán Egerben, a Dobó utcai székhelyünkre összehívtuk a tíztagú alapító elnökséget, és ott indítottuk újra hivatalosan az új Tisza Pártot, majd miután Szabó Attila is lemondott az elnökségről, Péter vette át a párt teljes vezetését.
A közvéleményben máig ott lebeg a kérdés, vajon mit kértek Önök mindezért cserébe?
Én székely gyerek vagyok, nekem más az értékrendem, én nem kértem semmit. Péter konkrétan megkérdezte tőlem, hogy mivel tartozik, azt feleltem: semmivel. Nekem az ország érdeke lebeg a szemem előtt, nincs bennem semmilyen frusztráció emiatt. Mások nevében viszont nem nyilatkozhatok, elképzelhető, hogy akadt, aki végül kért valamilyen kompenzációt. De az, hogy valaki a párt átadásából anyagi hasznot húzzon, tőlem teljesen távol áll. Szabó Attila egyébként a párt örökös tiszteletbeli elnöke lett, ezt végül kiharcolta magának.
Hogyan látja a jelenlegi politikai helyzetet? Számított erre az elképesztő átrendeződésre?
Éreztem, hogy robbanni fog a bombaként jelen lévő elégedetlenség. Körülöttem, az ismeretségi és baráti körben is szinte mindenki tiszás lett. Talán a kétharmadot nem éreztem a levegőben, de a változást nagyon is. Ott voltam minden egri tüntetésen, demonstráción, benne volt a levegőben, hogy ami eddig volt, annak vége van.
Tartja még a kapcsolatot Magyar Péterrel vagy a mostani vezetéssel?
Miután kiléptem, nekem közvetlen élő kapcsolatom nincs velük, a háttérből, a helyi Tisza Szigeten keresztül segítem a munkájukat, de csak egy kis mókus vagyok ebben a nagy gépezetben. Ha van valami országos vagy helyi ötletem, azt megírom a megfelelő csatornákon. Hogy figyelembe veszik-e? Ha jó gondolatnak tartják, biztosan.

Fotó: Ilyés Zalán / Népszabadság
Köztudott, hogy a határon túli, főleg az erdélyi magyarság körében Magyar Péter megítélése finoman szólva sem egyértelműen kedvező. Van erről visszajelzése a szülőföldjéről?
Erdélyben valóban hűvösebb volt a fogadtatás, de ez kezd változni. Az Orbán-kormány két kézzel szórta ott a pénzt: amíg egy magyarországi gyerek tízezer forintos iskolakezdési támogatást kapott, addig egy erdélyi gyerek százezret. Nyilvánvaló, hogy ez szült feszültségeket. De látják az ottaniak is a valóságot, a magyarországi állapotokat, így enyhül a hangulat. Ugyanakkor tartom magam ahhoz a ponthoz, amit még én írtam be az eredeti programunkba: csak az szavazhasson a magyarországi választásokon, akinek itt van az állandó lakcíme és itt adózik. Aki nem él itt, ne döntse el a mi sorsunkat.
Mi az, ami az eddigi politikai fordulatokból és az új irányból tetszik önnek, és mi az, ami nem?
Tetszik az elszámoltatás és a vagyonvisszaszerzés gondolata, tetszik, hogy az Európai Unióval és Brüsszellel sikerülne tisztázni a viszonyt, mert a visszatartott támogatásokra szörnyen nagy szüksége van az országnak. Ami nem tetszik, vagy amit hiányolok: a nyugdíjak átfogó rendezését én hamarabb vártam volna, nem a későbbi időszakra, ezt a problémát már most élesben kezelni kellene.
Nem hiányzik a politika? Nem akar újra elindulni mondjuk tiszás önkormányzati képviselőként?
Dehogy, élem a nyugdíjasok életét Egerben. Híradót nézek, böngészem az internetet, dédunokázom. A politika most már inkább csak hobbi és látvány. A feleségem már így is idegrohamot kap otthon, amikor a filmekről átkapcsolok a hírekre. Nem jöttem le a szerről, de a mostani Tisza Párt sikere nekem már csak egy kellemes büszkeség. Szép volt, fiúk, jó tudni, hogy az egyik első hógolyót mi indítottuk el a hegytetőről.
Ezt is ajánljuk
Orbán Anita újra figyelmeztette Ukrajnát a kisebbségi jogokra
Megvan, kiket jelölnek a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökhelyetteseinek
Karácsony Gergely: Elkezdődik a K-híd felújítása
Túl korán vették őrizetbe, megsérthették Seszták Miklós mentelmi jogát
Mindig bebizonyítják, hogy van lejjebb – Reagált Magyar Péter az október 23-i fideszes vonulás hírére











