Belföld

Schmidt Mária reméli, hogy nem lesz könyvégetés október 23-án a Parlament lépcsőin az abszolút filmszínház jegyében

Reméli, hogy adminisztrációs okokból hívták vissza a könyvesboltokból az alapítvány köteteit.

Schmidt Mária reméli, hogy nem lesz könyvégetés október 23-án a Parlament lépcsőin az abszolút filmszínház jegyében
Fotó: Puskás Panna / Népszabadság

A kormány és a kultúráért felelős miniszter döntésének okait firtatja a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója hétfői Facebook-bejegyzésében, miután állítása szerint a könyvesboltokból visszahívták az egykor a múzeumot is működtető alapítvány köteteit.

Schmidt Mária arra keresi a választ, milyen veszélyt jelenthetnek ezek a könyvek, és mi indokolta a visszahívásukat. Abban bízik, hogy csupán adminisztrációs okok állnak a háttérben. Felidézte, hogy az 1980-as években szamizdat kiadványokból olvasta Orwell vagy Szolzsenyicin műveit, amelyeket titokban állítottak elő és terjesztettek. Az olvasást egyszerre tartotta szellemi élménynek és kockázatos tevékenységnek, mivel tudta, hogy a lebukásnak következményei lehetnek. A kommunizmus megszűnésével úgy gondolta, hogy a titokban előállított és terjesztett könyvek időszaka végleg lezárult. Most azonban azt kérdezi, hogyan kerülhet sor több mint három évtizeddel a rendszerváltoztatás után könyvek visszahívására.

A bejegyzés végén történelmi példákra utalva a könyvek összegyűjtésének lehetséges következményeit vetette fel és reményét fejezte ki, hogy nem lesz könyvégetés a Parlament lépcsője előtt, például október 23-án.


Mint korábban beszámoltunk róla, a Terror Háza Múzeum működtetése körül szeptemberben alakult ki konfliktus, miután Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter bejelentette Schmidt Mária főigazgatói megbízatásának megszűnését és az intézmény ideiglenes bezárását. A tárcavezető a kiállítás tartalmi átvilágításával, a jogi kérdések rendezésével és az új működési feltételek kialakításával indokolta az intézkedéseket. A korábbi főigazgató viszont azt állította, hogy előzetes egyeztetés és személyes indoklás nélkül értesült a döntésről és politikai okokat is feltételezett a döntés hátterében. A múzeumot korábban fenntartó alapítvány megszüntetését a kormány a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok átalakításának részeként hajtotta végre. Tarr Zoltán október elején arról beszélt, hogy az alapítvány megszűnésével Schmidt Mária szerződése is megszűnt, és nem kötöttek vele újat. A működtetést átvevő Kulturális Vagyonkezelő Kft. ügyvezetője ugyanakkor tagadta, hogy a bezárásnak politikai vagy ideológiai oka lett volna; a jogi helyzet tisztázását és az ingatlanhasználat rendezését nevezte meg feladatként.

Ezt is ajánljuk

Szerkesztői válogatás