Újabb támadás érte a rijádi repteret
A húszik azzal indokolják a Szaúd-Arábia elleni támadásokat, hogy Rijád támogatást nyújt a jemeni kormányerőknek.
Vasárnap újabb lövedék csapódott be a rijádi nemzetközi repülőtéren – közölte a jemeni húszik ellen harcoló, szaúdi vezetésű nemzetközi koalíció katonai szóvivője. Turki al-Máliki tájékoztatása szerint a lövedék a 4-es terminált találta el és tüzet okozott. A szaúdi légvédelem ezen felül megsemmisített egy manőverező robotrepülőgépet a légikikötő közelében. Az AFP francia hírügynökség újságírói korábban két hangos robbanást hallottak a szaúdi fővárosban.
A rijádi nemzetközi repülőteret szombaton is támadás érte, a szaúdi hatóságok szerint ennek a csapásnak legkevesebb 12 halálos áldozata és több mint 300 sebesültje volt, és úgy tudni, több sebesült állapota súlyos. Szaúd-Arábia az Irán támogatását élvező jemeni húszi lázadókat tette felelőssé a történtekért. Vasárnap a jemeni felkelők televízióban közvetített bejelentésben jelentkeztek a szombati csapások végrehajtóiként.
A jemeni lázadók vasárnap közölték, hogy az előző napi rijádi támadásra válaszul Szaúd-Arábia csapást mért Szanaa nemzetközi repülőterére. A Saba helyi hírügynökség ugyanakkor nem számolt be áldozatokról vagy károkról.
Jemenben több év viszonylagos nyugalom után júliusban kezdődtek újra a harcok a nemzetközileg elismert jemeni kormány erői és a húszi lázadók között. A húszik azzal indokolják a Szaúd-Arábia elleni támadásokat, hogy Rijád támogatást nyújt a jemeni kormányerőknek.
Ezt is ajánljuk
Sem az ukránoknak, sem az oroszoknak nem szólt Donald Trump az energetikai tűzszünetéről
Halálos áldozata is van a rijádi nemzetközi repülőtér ellen végrehajtott vasárnapi támadásnak
Taiz körül zajlik a jemeni háború egyik legfontosabb csatája, súlyos vereséget hozhat Rijádnak
Több mint száz ember vesztette életét egy hajótörésben Dzsibuti partjainál
Trump „gazdasági ösztönzőkkel” venné rá a Putyin-rezsimet a korlatozott energetikai tűzszünetre











