Magyar Péter: A melegházasság ügyében nagyon óvatos vagyok
A kormányfő kifejtette, ő minden magyart képvisel, a szexuális kisebbségek helyzete pedig egyike a társadalmat megosztó témáknak.
A finn Helsingin Sanomatnak adott interjút a Karmelita kolostorban Magyar Péter, ebben szó esett egyebek közt az Orbán-rendszer lebontásáról, a miniszterelnöki cikluskorlátról, Ukrajnáról és a szexuális kisebbségek helyzetéről is.
A finn lap felidézte Magyar Péter politikai bravúrját, hosszú sajtótájékoztatóit és hogy ezzel szemben Orbán Viktor idején igencsak korlátozottan állt a kabinet a sajtó rendelkezésére, a magyar közmédiát pedig propagandaorgánummá silányították. Mindemellett a Helsingin Sanomat újságírója felidézte, hogy már fideszes képviselőkkel is sikerült interjút készíteniük, amire Magyar Péter úgy reagált: „részvétem”.
Az interjúban a miniszterelnök elmondta, hogy a magyaroknak elegük lett a korrupcióból, a hazugságokból és a propagandából, s büszke, hogy a kormánynak sikerült megállapodnia az Európai Unióval. Az azzal kapcsolatos aggodalmakra, hogy a Tisza kétharmados többségével akár Magyar Péter is kiépíthetne egy, a Fideszéhez hasonló, önkényuralmi elemeket is tartalmazó rendszert, a kormányfő úgy reagált, hogy jobb dolga is van ennél, például időt tölteni a három gyermekével, s elképzelhetetlennek tartja, hogy pártja olyanná váljon, mint a Fidesz. Felidézte, kormánya azzal kezdte a munkát, hogy saját hatalmát korlátozta, például a miniszterelnöki ciklusok maximalizálásával. Mint mondta, az alkotmány teljes újraírása nagyjából egy évbe telhet, annak tervezetéről népszavazást fognak tartani. Magyar Péter a riporter kérdésére tagadta, hogy többet tudna az Orbán-korszak korrupciós ügyeivel kapcsolatos nyomozások állapotáról, mint bárki más Magyarországon.
Szó esett az azonos nemű párok helyzetéről is, erről szólva a miniszterelnök elmondta, a melegek örökbefogadási jogát támogatja, a melegházasság ügyében viszont jelezte, nagyon óvatos, hiszen miniszterelnökként minden magyart képviselnie kell. Vannak nagyon érzékeny, megosztó témák a magyar társadalomban, ilyen például a szexuális kisebbségek ügye és az eutanázia – mondta.
A miniszterelnök az Ukrajna-politika terén is óvatos, mint közölte, fegyveres segítséget ő sem tervez nyújtani Ukrajnának, miképp a fegyverszállítmányok Magyarországon való áthaladását sem engedélyezi, a két ország kapcsolatát viszont helyreállítaná apró lépésenként. Ennek egy fontos pontja lehet a jövő héten esedékes uniós csúcs, ahol várhatóan Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is találkozik majd.
A miniszterelnök Facebook-bejegyzésében úgy kommentálta az interjút, hogy élete első és valószínűleg utolsó interjúját adta a Karmelitában.
Ezt is ajánljuk
Raphaël Glucksmann fölényesen nyerte az előválasztást, de még nem állt mögé a francia baloldal
Sem az ukránoknak, sem az oroszoknak nem szólt Donald Trump az energetikai tűzszünetéről
Halálos áldozata is van a rijádi nemzetközi repülőtér ellen végrehajtott vasárnapi támadásnak
Taiz körül zajlik a jemeni háború egyik legfontosabb csatája, súlyos vereséget hozhat Rijádnak
Több mint száz ember vesztette életét egy hajótörésben Dzsibuti partjainál











