Mozaik

Másfél órán belül elfogtak a négy fiatalkorút, akik fél óra alatt raboltak ki három embert Budapesten

Rövid időn belül három tizenévest támadtak meg a KÖKI-nél és a Határ úton.

Másfél órán belül elfogtak a négy fiatalkorút, akik fél óra alatt raboltak ki három embert Budapesten
Fotó: Csomor Ádám / Népszava-archív

Nagyjából másfél órán belül elfogtak négy fiatalkorút, akiket három tizenéves megtámadásával gyanúsítanak – közölte szombati Facebook-bejegyzésében a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

A szeptember 29-i esetek a KÖKI terminálnál és a Határ úti autóbusz-állomáson történtek, alig fél óra leforgása alatt.
A rendőrség tájékoztatása alapján a négy gyanúsított együtt lépett fel a sértettekkel szemben, akiket körbevettek, megfenyegettek, és több esetben bántalmaztak. Az egyik tizenévestől a karkötőjét követelték, majd arcon ütötték és életveszélyesen megfenyegették, amikor nem teljesítette a követelésüket. A fiatal egy autóbuszra menekült, de egyik támadója követte, és ott is bántalmazta. A karkötőt nem sikerült megszerezniük. Egy másik sértettől a karóráját, a hátizsákját és a cipőjét próbálták elvenni, miközben bántalmazták. A megtámadott fiatal végül négyezer forintot adott át. A harmadik tizenéves a fenyegetések hatására megvált a karórájától, készpénzt azonban nem tudott adni, mert nem volt nála.

A sértettek személyleírásai alapján a rendőrök mind a négy feltételezett elkövetőt azonosították és előállították. Gyanúsítotti kihallgatásukat követően őrizetbe vették őket, és kezdeményezték letartóztatásukat. Az eljárás két rendbeli, csoportosan elkövetett rablás, valamint egy rendbeli, csoportosan elkövetett rablás kísérlete miatt indult.

A BRFK XIX. Kerületi Rendőrkapitánysága azt is vizsgálja, hogy a fiatalok kapcsolatba hozhatók-e további hasonló bűncselekményekkel. A rendőrség más sértettek és az esetekről információval rendelkezők jelentkezését is várja a 06-80-555-111-es ingyenes Telefontanú-számon vagy a 112-es segélyhívón, a 01190/1398/2026. bü. ügyszámra hivatkozva.

Ezt is ajánljuk

Szerkesztői válogatás